Kedves Barátunk!

Köszönettel vettük érdeklődésedet a Patikapénztár donorprogramja iránt. Ebben a levélben szeretnénk Neked elmondani, mi indított bennünket arra, hogy elindítsuk programunkat, egyúttal szeretnénk megismertetni céljainkkal.

A Patika Egészségpénztár 2002. november 17-én, fennállásának harmadik évfordulóján civil mozgalmat indított el, melynek célja egy olyan önszerveződő, önszabályozó csoport létrehozása, amely csoport tagjai vállalják, hogy hirtelen bekövetkező haláluk esetén szerveiket embertársaik életének megmentésére használhassák fel.

Meglepően hangzik, de jelenleg Magyarországon az életmentő beavatkozások jelentős része beültethető szervek hiánya miatt nem valósítható meg. Tavaly Magyarországon a várólistára felvett emberek közül 56 halt meg, mert nem jutott hozzá az életmentő szervhez. Az elvesztett emberéletek száma azonban ennél jóval magasabb lehet, hiszen a betegek nem is kerülnek fel a várólistákra, ha kezelőorvosuk úgy ítéli meg, vagy a beteg egyéb lehetőségei ezt nem teszik lehetővé.
Bár a jelenlegi szabályozás úgy szól, hogy aki életében nem tett tiltakozó nyilatkozatot, annak szervei halála esetén felhasználhatóak, a valóságban ez a szándék nem mindig valósul meg. Beteg emberek hosszú éveket töltenek el várólistán, és sok esetben már túl későn érkezik – ha egyáltalán érkezik - az életmentő szerv.

Annak, hogy az orvosok a szerveket nem veszik ki, valószínűleg érzelmi okai vannak. Ugyan a törvény nem írja elő, de az orvosok több esetben – érthető módon – megkérdezik az elhunyt közeli hozzátartozóját, hogy szerveit kivehetik-e. Erre az esetek többségében – szintén érthető módon – a szeretett személy elvesztése által okozott sokk miatt az orvosok nem kapnak beleegyező választ. Mi, civilek pedig igazán komolyan nem gondolkozunk el arról, hogy megmenthetjük embertársaink életét akár véradással, vagy akár, ha már nem vagyunk, a szerveinkkel.

A Patika Egészségpénztár a programhoz csatlakozók részére „Add a szíved.” lógóval ellátott kártyát bocsát a rendelkezésére. E szándékkártya – nem kiváltva, hanem éppen erősítve a jelenlegi szabályozást - hitelt érdemlően jelzi mind az orvos, mind a hozzátartozók felé az elhunyt donációs szándékát.

Évek távlatában szeretnénk elérni, hogy senki ne haljon meg a várólistán. A szervátültetés „sikerességét” abban látjuk, hogy minél több beültethető szerv álljon rendelkezésre, hiszen akkor nagyobb esély van arra, hogy a várólistán szereplő személy orvosilag megfelelő – hasonló antigén-állománnyal rendelkező - szervhez jusson.

A Patikapénztár donorprogramjához a 14. életévüket betöltött magánszemélyek csatlakozhatnak. Patikapénztár tagok esetében ingyenes kártyacserét végzünk. A többi jelentkező esetében egyszeri 600 Ft-os csatlakozási díjat számolunk fel, amit az államilag ellenőrzött, nonprofit Patikapénztár bankszámlájára kell átutalni.


A jelenlegi helyzet

A tények

Magyarország

Meglepően hangzik, de jelenleg Magyarországon az életmentő beavatkozások jelentős része beültethető szervek hiánya miatt nem valósítható meg.

A 2001-ben Magyarországon a várólistára felvett emberek közül 56 halt meg, mert nem jutott hozzá az életmentő szervhez. Az elvesztett emberéletek száma azonban ennél jóval magasabb, mivel a betegek nem is kerülnek fel a várólistákra, ha kezelőorvosuk úgy ítéli meg, vagy a beteg anyagi, illetve egyéb lehetőségei ezt nem teszik lehetővé.

Európa

Öt kiválasztott európai ország legfontosabb donor-statisztikái

Szervkivételek

száma

Szlovákia

Spanyol

UK

Ausztria

Magyar


Népesség (millió fő)

5,3

41,1

59,1

8,07

10,1


Donor

57

1335

777

191

137


Kiskorú

3

43

47

5

2


többszerv %

31,6

84,4

83

77,8

19


összes donáció

60

1378

824

196

139


korrigált érték*

88,44

3122,548

1849,88

424,732

178,615


korrigált érték/népesség

16,68679

75,9744

31,30085

52,63098

17,68465

A várólistán

elhalálozottak száma







vese +

98

n.a.

230

44

43


máj +

0

163

60

5

7


szív +

2

33

26

0

6


tüdő +

0

19

35

2

0


pancreas +

0

4

0

1

0


összesen

100

219

351

52

56


össz/népesség

18,86792

5,328467

5,939086

6,443618

5,544554

Beültetett

szervek száma







vese

98

1893

1333

362

259


máj

0

972

675

128

19


szív

0

341

198

66

9


tüdő

0

38

35

25

0


pancreas (hasnyálmirigy)

3

56

41

1

7


összesen

101

3300

2282

582

294


össz./népesség

19,0566

80,29197

38,61252

72,11896

29,10891

* Az összes donáció a többszörös szervkivételekkel korrigált értéke

Az európai unió országaiban nincsen egységes szabályozás a szervátültetések és a donor-regisztráció területén. Amit össze tudunk hasonlítani, azok a tények. A fenti összehasonlítást áttekintve egyértelműen látszik, hogy a szervátültetések területén Magyarország nagyon alacsony értékeket produkál, egy szinten van a szomszédos Szlovákiával.

A rendszer legjobban Spanyolországban működik, annak ellenére, hogy ott a törvény a hozzátartozók beleegyezését kéri szervkivétel előtt, tehát ott érzelmi döntést kell hozni. (pl. összehasonlítva Magyarországgal, ahol csak a tiltó listán nem szereplés a szervkivétel feltétele). Spanyolországban külön állami programot indítottak arra, hogy az emberek ne a halálos ágynál találkozzanak először ezzel a problémával, hanem már előtte is beszéljenek róla. Az érzelmi ráhatáson túl meg is szervezték a dolgot: minden kórházban donációs nővér dolgozik, akinek az a feladata, ha szervkivételre alkalmas beteg érkezik a kórházba, annak követi a sorsát, és jegyzőkönyvet kell írnia az esetről. Arról is, ha nem vettek ki szervet.